TÖRTÉNETÜNK
Atyai László vagyok, a Mestercipő Kft ügyvezetője, ortopédiai cipész mester, egy három generációs cipész család legfiatalabb tagja.
Gyakorlatilag az egész életemet cipők közt éltem. Kisgyermekkoromban imádtam a nagyapám szeges dobozaival játszani, a szerszámait összekeverni, ennek Ő nem feltétlenül örült. Nagyjából 5 éves lehettem, amikor az első cipőmintát megcsináltam. Ennek ellenére később megfogadtam, hogy én aztán nem leszek cipész azért se! A mindennapok során mégis besegítettem a műhelyben, majd édesanyám halála után úgy döntöttem, hogy az Ő eredményeit nem hagyom kárba veszni és továbbviszem a családi vállalkozást. Kis idő múltán megszerettem ezt a meglehetősen összetett szakmát. Édesanyámtól sokat tanultam, majd a két nagybátyám adta át tapasztalatait, mely évtizedeken keresztül szállt családunkban generációról-generációra.
Kicsit talán a sors iróniája, hogy a középiskolában annyira nem brillíroztam, de ahogy befejeztem, elkezdtem tanulni, a szamárlétrát az elejétől kezdve végigjártam. Középiskolában kereskedelmi technikumot végeztem, aztán cipőgyártó, majd cipőkészítő, később cipész lettem, utána gyógyászati segédeszköz forgalmazó, ezt követően ortopédiai cipész, majd ortopédiai cipész mester, végül ortopédiai műszerész lettem. Több alkalommal volt lehetőségem külföldön tapasztalatot szerezni: Svájcban, egy talpbetéteket gyártó cégnél fél évig segítettem az 50 országban jelen lévő cég bemutató maróközpontjának kialakításán, majd Ausztráliában pár hétig az ottani talpvizsgálati és 3D-s talpbetétgyártási eljárásokat tanulmányoztam. Nemrégiben vendégem volt a Louis Vuitton amerikai divíziójának vezetője, akitől számítógépes modelltervezést tanultunk és volt szerencsém egy olyan olasz gyárban is barátokat szerezni, akik a Prada-nak dolgoznak, és lássuk be, ők követendő példának nem is rosszak.
Évtizedek óta a Debrecen belvárosában található műhelyben, a Szappanos utca 11. szám alatt folyik az egyedi, kézzel készített, ortopéd, félortopéd cipők gyártása, amelyet még édesanyám hozott létre. Jelenleg a műhelyben húszan munkálkodunk azon, hogy az ortopéd cipőink csak szerkezetükben legyenek ortopédek, küllemben egyáltalán ne látszódjon a valódi funkció.
Kik vagyunk
A Mestercipő Kft. székhelye Debrecen szívében, a belvárosban található a Szappanos utca 11. szám alatt.
Fő tevékenységünk a méretes, exkluzív cipők, gyógy- és ortopéd cipők készítése, valamint egyedi készítésű lúdtalpbetét számítógépes felmérés alapján. A megalakításunktól napjainkig kizárólag egyedi méretvétel alapján több ezer pár cipőt készítettünk és adtunk át megrendelőinknek, ügyfeleinknek. Munkánk során sok tapasztalatot szereztünk és szakértelmünket folyamatosan tökéletesítettük.
Jelenleg közel negyven fő szakember végzi munkáját cégüknél, melynek legfontosabb célja, hogy ügyfeleink maximálisan megelégedve távozzanak, és visszatérjenek hozzánk.
Társaságunknál az ortopédorvoson kívül gyakorlott ortopédiai cipész és méretvevő szakember áll ügyfeleink rendelkezésére egyedi ortopédiai cipők/gyógycipők méretvétele, készítése, kiszolgálása céljából. Ortopéd cipő modelljeink – azon túl, hogy megfelelnek a szigorú egészségügyi előírásoknak – rendelkeznek a szükséges megerősítésekkel, korrekciókkal, biztosítják a helyes járást, a megfelelő alátámasztást, és a régi hagyománnyal szakítva, követik a divatot. Az összes cipőnk valódi, természetes bőr felsőrésszel készül.
Missziónk
Célunk az, hogy magas minőségű termékekkel és kiszolgálással, a lehető legjobban biztosítsuk vevőink megelégedettségét. Mindemellett az általunk elkészített cipők minősége és színvonala olyan legyen, amely maradéktalanul megfelel a hazai és nemzetközi előírásoknak.
A fenti minőségpolitika elérése érdekében az alábbiak jellemzőek a Mestercipő Kft-re:
- Meghatározó szerepet vállalunk a vevői igények magas szinten ellenőrzött, kiváló minőségű termékekkel történő kielégítésében, a gyógyászati segédeszközök gyártásával.
- Minden munkatársunk a minőségi munka elkötelezettje és felelős saját munkájának, illetve cégünk termékeinek minőségéért.
- A vevők elvárásainak biztosítása érdekében gondosan választjuk meg beszállítóinkat, partnereinket. Csak ellenőrzött alapanyagokat vásárolunk.
- Kiemelt gondossággal kezeljük a beteg és ezáltal kiszolgáltatott ügyfeleinket.
- Technológiánkat és munkakultúránkat folyamatosan fejlesztjük, a környezetkárosítás elkerülésének szem előtt tartásával.
- Termékeink versenyképességének illetve minőségének emelése érdekében folyamatosan fejlesztjük a műszaki és a technikai színvonalat.
- Fejlesztjük továbbá a szervezeti struktúránkat és az önmagunk által kitűzött minőségcéljaink teljesítésével folyamatosan tökéletesítjük működésünket, törekszünk az eredményességre.
Mivel foglalkozunk
Cégünk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik lábbelik készítésében, kínálatunkban szerepelnek ortodép és gyógycipők, egyedi, kézzel készített bőrcipők, mindegyik korosztály számára.
Elsődleges célunk a vevői elégedettség, melyet minőségi és korszerű alapanyagok felhasználásával, és tökéletesített technológia által igyekszünk elérni. Az ortopéd, méretes és kézzel varrott női, férfi és gyermekcipőkön felül egyedülálló módon a saját lábára egyedileg készített lúdtalpbetét is gyártunk, mely a lábnak a legmegfelelőbb tartást biztosítja.
Szolgáltatásaink:
– Ortopéd orvosi szakrendelés biztosítása a hét minden munkanapján
– Ortopéd és gyógycipők készítése orvosi vényre
– Méretes és kézzel varrott lábbelik gyártása
– Számítógépes lúdtalpbetétek készítése.
Szakembereink a cipőkészítés során figyelembe veszik az ügyfél igényei mellett az orvos által felírt indikációt, amelynek eredményeképpen megrendelőink a lábformájukhoz tökéletesen illeszkedő, kényelmes gyógycipőt kapnak. Cipőink fájdalommentes járást biztosítanak használóinknak, mivel készítésük során nagy gondot fordítunk a megfelelő orrész, szélesség kialakítására, illetve az ortopédiailag megfelelő sarokméretre is.
Széles modellválasztékunknak köszönhetően cipőink a mai divat igényeinek is tökéletesen megfelelnek, ezzel megmutatva azt, hogy – a kényelmi szempontok figyelembevétele mellett – egy gyógycipő is lehet divatos. Ennek érdekében munkánk során figyelembe vesszük az aktuális divatot, színben és fazonban egyaránt.
A Mestercipő Kft. olyan gyógycipőket gyárt, amelyek minden esetben egyedi méretvétel alapján készülnek. Maximálisan illeszkednek az ügyfeleink lábára, figyelembe véve azok fájdalmas pontjait, deformitását.
A színbőr ortopéd cipőink elősegítik a láb stabil tartását, hozzájárulnak a biztonságos járáshoz, mindamellett, hogy esztétikailag és minőségileg is kifogástalanok. Gyógycipőink kiképzése során ortopéd cipészeink figyelembe veszik a páciens korát, testsúlyát, illetve az adott lábbetegség fokát, és típusát. (C1 – C5)
Modelljeink felső részéhez és belső béléséhez is kizárólag finoman kikészített bőrt használunk, amelyek különböző színekben, és kidolgozottságban – hasított bőr, boksz bőr – választhatók. A cípők gumitalpa ruganyos, könnyed, kényelmes. Időjárástól függetlenül csúszásmentes tapadást és teljes mértékben fájdalommentes járást biztosít pácienseink részére.
Ortopéd cipő kínálatunkat a szandáloktól a félcipőkön át a bá- ránybőrrel bélelt fazonokig úgy alakítottuk ki, hogy minden évszakban hordhatók legyenek, minden korosztály számára. Cégünk súlyos lábbetegségek (C-2, C-3, C-4, C-5) korrigálására is alkalmas, speciálisan kialakított ortopéd cipőket is készít, melyek elsősorban paralízisben, lábrövidülésben szenvedő, erősen gyulladt, bénult alsóvégtagú páciensek számára jelentenek megnyugtató megoldást.
Ügyfeleink
A Mestercipő Kft lakossági igényeket és intézményeket is kiszolgál. Ügyfeleink közt vannak gyerekek (egészen kis kortól) , nők és férfiak, valamint diabéteszes betegek egyaránt. Ortopéd cipőink megtervezésénél figyelembe vettük több évtizedes tapasztalatainkat, ezért modelleink kiválóan alkalmazkodnak bármely típusú lábra. Az általunk készített lábbelik kizárólag magas minőségű alapanyagokból alkotott termékek, melyek magukban ötvözik az eleganciát és a gyógyászati követelményeket, így a hozzánk forduló, valamilyen ortopédiai problémával küzdő ügyfelelink mindig elégedetten távoznak tőlünk, és visszajárnak hozzánk.